Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


In memorian

2009.06.10

Korai örömök, gyermekkori élmények

 

Nekem, abban a szerencsében volt részem, hogy ahol gyermekkoromat töltöttem, Egerszóláton, a Mátra alján, hatalmas kert volt. Lakóházunk kertje részben ellátott minket konyhakerti növényekkel, részben gyönyörködtetett. Az 1960-as években, bármennyire közel volt Eger, a piacra nem volt könnyű eljutni, így a konyhakert fenntartása szükségszerű volt. A teraszunk előtti rózsakert, az utcafront előtti díszfák árnyat adtak, illatukkal elárasztották az udvart, ékeskedtek. Nem véletlenül nevezik a rózsát a kertek királynőjének. Édesapám születésemkor egy nyírfát ültetett a ház elé. Ez velem együtt cseperedett, majd elhagyott a növésben, nyolc év múlva udvarunk legszebb növénye lett, húsz év múlva a legnemesebb fák egyikévé vált Egerszóláton. Kérge hófehér ünnepi ruhában tündökölt, leveleinek zizegése olyan volt, mint egy szimfónia. Sajnos Egesrzólátról elköltözködtünk. Amikor negyven éves koromban hazalátogattam gyermekkorom falujába, mély szomorúsággal tapasztaltam, hogy a nyírfát kivágták. Hozzáért már a villanyvezetékhez. Ezek az emlékek vezettek oda, hogy ma a városból visszaköltözködtem falura, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szomolyára, és kislányom születésekor egy tájba illő cseresznyefát ültettem, jó messze a villanyvezetékektől és egyéb légi közművektől. Elhatároztam, hogy amíg ezen a világon vagyok, a fát nem engedem kivágni. Még nem terem, kislányom is másféléves, de már tervezem, hogy pár év múlva kézenfogva, kis kosarával megyünk együtt cseresznyét szedni. Együtt lesznek gyerekek, társak lesznek serdülőkorukban, egymásban gyönyörködnek amikor fiatalként élik életüket. Nincs gyönyörűbb egy teljes virágpompában lévő cseresznyefánál.

 

Kép

 

 

 

 

Biztos vagyok benne, hogy a mátrai táj gyermekkori emléke, a kalandozások, családi kirándulások, kertünk, udvarunk hangulata, díszei, színei, illata vezettek oda, hogy életem dereka felé közeledve ebben a kis faluban találtam otthonra, házastársra. Itt élnek gyermekeim, és elhatároztam, hogy gyermekkorukat legalább olyan tartalmassá próbálom tenni, mint az enyém volt, vagy még tartalmasabbá. Szomolya kulturájánál, tájainál, egészséges levegőjénél alkalmasabb környezetet aligha találtam volna számukra. A magam eszközeivel és lehetőségeivel próbálom közvetlen környezetüket is gyönyörűvé varázsolni. Azt az élményt szeretném megadni számukra, hogy a mindennapok taposómalma mellett, ha belélegzik a tearózsa illatú levegőt, ha szétnéznek a virágos réten, ha kilépnek a harmatos fűre el tudják felejteni gondjaikat, szabaduljanak fel, szülessenek újjá. Hiszem, hogy a természet tisztelete, a kert ápolása és látványa egészségessé tesz, mind testileg, mind lelkileg. Sokszor elnézem, átélem a szőlőt metsző gazdák elmélyültségét, a szüretelők vidám csivitelését, a kapáló parasztemberek nyugalmát, a cseresznyeszedők örömét, amikor a friss termést először kóstolják. Biztosak lehetünk benne, hogy nem szenvednek magas vérnoymásban, nem kerülgeti őket a gutaütés, nem kiabálnak, nem türelmetlenek, nincsenek kapkodó mozdulataik. Meg-megállnak munka közben, gyönyörködnek munkájuk eredményében, rácsodálkoznak  a természet csodájára, az élet lüktetésre a kertben. Nagyszüleim is foglalkoztak konyhakerttel. Nagymamám a kicsumázott paprika magházát, az ősszel be nem érett, apró zöld paradicsomot, mind egy helyre szórta a kicsiny ház mögé. A fagyok beálltával a kupacot beterítette földdel. Áprilisra mindig volt paprika és paradicsom palántánk, azt sohasem kellett megvenni. Így ment ez évről évre. Soha semmi nem ment veszendőbe, tudták a csínyját, mit hogyan hasznosítsanak. Még a lefőtt kávé zaccát is elkeverték a földdel, lazítva azt. Ebbe vetették el aztán a répa, zöldség magját, vagy duggatták el a hagymát. A kert mindig gondozott volt és gyönyörű. Soha nem volt hivalkodó. Minden illett a tájhoz, annak adottságaihoz. A kertépítésnél csak azokat az anyagokat használták fel, amit vidékükön, az út mentén gyűjtöttek, találtak. Abban a kertben soha nem volt beton, műkő burkolat, semmilyen mesterséges műanyag, gumi. Az alapja mindennek a környéken felelhető kő volt, és fa. Épült egy homokozó, nekünk, az unokánknak, aminek homokját nagyapám egy vödörben hordta haza a szőlője melletti homokbányából, kerete két kiszáradt, kivágott barackfából készült. A barackfa szolgáltatta az ugyancsak nagyapám által épített hinta anyagát is. A szerves hulladékot komposztálták és újrahasznosították. A kert úgy működött, mint egy monumentális organizmus, éledt, élt, virágzott, teremtett, aztán meghalt és újjá éledt, évről-évre újra és újra, mindig másként, egyre gazdagabban. Mindennek funkciója, értelme, célja volt, semmi nem válhatott haszontalanná. Emlékszem egyszer kora ősszel nagymamám ágynak esett. Nagyapám a lehullott szilvát szedegette.

 

-          Mi lesz ebből Rezső bácsi? –kérdezte a szomszéd.

 

-          Hát, ha Mariska meggyógyul befőtt. De ha nem akkor pálinka!

 

Nagyszüleim már kora hajnalban csörögtek, csattogtak, készülődtek. A kerti munkákat, sokszor reggel hatkor elkezdték. Nyáron tíz óra után az egyre rekkenőbb hőségben délelőtt 10 óra után behúzódtak a hűvös lakásba. Nagymamám akkor készítette fel az ebédet. Egy óra környékén ebédeltünk. Két óra környékén fáradt testét pihentette. Minden nap délután aludt két-három órát. Azt mondogatta ez a délutáni pihenés élteti, jobban esik neki, mint az esti alvás. Ötkor-hatkor, este, amikor a nap heve is alábbhagyott, megint mentünk ki a kertbe. Ekkor szedtük le, amit le lehetett szedni, ebben mi unokák is segíthettünk. Késő estig aztán nagymamám pucolt, hámozott, mosott, befőzött, aszalt, mi pedig pukkadásig ettük magunkat frissen szedett gyümölcsből, ropogós zöldségekből. Azóta sem voltak szebb nyaralásaim.

 

Ma, magam is kertet építek, kertet művelek, élek örömeinek. Szeretném, ha gyermekeimnek felejthetetlen gyermekkoruk lenne. Igyekszem beavatni őket a rejtett titkokba, az apró csodákba, tágabb és szűkebb hazájukban.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.